Bevonták az őstermelői igazolványom!

Kistermelővé válás 2015-16-ban

Amikor eldöntöttem, hogy chilit szeretnék termeszteni, akkor néhány alapvető dolgot tisztáztam magamban. Ennek a lényege az volt, hogy szeretném ezt úgy csinálni, hogy minden a helyén legyen. Itt nem csak a palántákra gondolok, akiknek a földben a helyük, hanem arra, hogy ha belevágok, akkor minden legyen szabályos a hivatalos elvárások mentén is.

ez-az-en-hobbim-3

Chiki-Chili őstermelő

Ezért 2015. novemberében az első lépésem az volt, hogy kiváltottam az őstermelői igazolványomat. Azóta sokat változott a jogszabály, de ami ennél érdekesebb, hogy milyen úton jutottam el oda, hogy 2016. július 29-én megkaptam az Kistermelői regisztrációmat és a hozzá tartozó számot!

Szeretném jelezni, hogy nagyon nagy segítséget kaptam a helyi falugazdászoktól, ami nélkül még nehezebb lett volna eligazodni a jogszabály végrehajtási folyamatában.

Aki nem akar sokat olvasni, annak itt felsorolom, hogy mi mindennel kell dokumnetumok alapján rendelkeznie egy kistermelőnek, ha árusítani kíván saját alapanyagból készült termékeket:

  1. Őstermelői igazolvány, (igazolható saját vagy bérelt termőterület; megfelelő tevékenységi kör – körök kiválasztása; termények felsorolása)
  2. Nemzeti Agrárgazdasági Kamarai tagság (tagdíj évente 2000 Ft)
  3. NAV adószám az őstermelői tevékenységhez a megfelelő tevékenységi körök kiválasztásával lásd: őstermelő tevékenységi körök)
  4. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál regisztráció esetleges támogatások igénybe vételéhez (nem kötelező),
  5. Kistermlői nyilvántartásba vétel, Kormányhivatal, Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági és Földművelésügyi Főosztálynál,
  6. Kistermelő tevékenység bejeltése a helyi jegyzőnél,
  7. Számlatömb és nyugtatömb beszerzése a tevékenységhez tartozó adószámra.
lapok

Chiki-Chili dokumentumai

Körvonalakban ezek azok a dokumentummal alátámasztandó iratok, amelyekkel az őstermelő, saját termékeiből előállított terméket tud árusítani.

Természetesen legfontosabb dokumentum az, amit konkrétan a termékhez hozzárendelünk, hisz azt viszi haza magával a vevő.

A saját termesztésű alapanyagból előállított termék esetén több olyan kötelező elemet is fel kell tüntetni, amely segíti a folyamat és a termékben lévő alapanyagok nyomonkövethetőségét.

Erről részletes tájékoztatást lehet olvasni a következő anyagban:

http://nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/101-helyi-termekek-kezikonyv

plasztik-chiki-chili

Chiki-Chili palsztik őstermelői kártyája

És igen a cím alapján kérdés, hogy mit vétettem, miért vonták be az Őstermelői Igazolványom.

Megnyugtatok mindenkit, nem a hiányosságok vagy a szabálytalanságok miatt, hanem mert a régi papír alapú igazolványt a 2016. évi jogszabályok alapján plasztikkártya váltja fel, amely immár 5, azaz 5 évig érvényes. A falugazdász a nyár során a jogszabályi rendelkezések alapján bevonta a régi Őstermelői Igazolványomat, közösen megigényeltük az új, plasztik kártyát, ami a tegnapi napon meg is érkezett!

Arról, hogy hogyan jársz el körültekintően, ha konkrét helyen és konkrét időben árusítasz, majd akkor számolok be, amikor már túl vagyok az első hivatalos Termelői Piacon.

 

Vélemény, hozzászólás?