Vegetáció biztosítása, ha otthon elfogy a hely!

Chiki-Chili lámpás polca

Tudom egyre hosszabbak a nappalok, és a nap sugarai is lassan már fölöslegessé teszik a lámpák használatát, de mivel naplóként is használom a blogom, ezért leírom: Hogyan készítettem viszonylag olcsón vegetációs tároló rendszert. Ha viszonylag kevés helyed van, akkor érdemes polcos lehetőségekben gondolkodni. Az én esetemben a polc a nappaliban kezdte és csak két lámpával működött, de aztán a sok palántának kellett a fény, hát kibővítettem még két polcnyi lámpás résszel. A polcot a Metro Áruházból szereztem be. Több előnye is van. Egyrészt viszonylag olcsó, könnyen összeállítható, nagy teherbírású, de ami nálam lényeges volt préselt pozdorja lapok a polcai, amelyekre könnyen tudtam lyukat fúrni a lámpák vezetékeinek kivezetéseire.

Ahhoz, hogy ilyet összeállítsak hasznos volt a középiskolai tanulmányaimat felevenítenem. Azért az elektromosság nem áll olyan messze tőlem, hogy ne merjek belevágni egy ilyen egység összeállításához. Minden ilyen hálózat összeállításánál figyelembe kell venni a kockázatokat. Ebben az esetben a arra nagy figyelmet kellett fordítanom, hogy a nővényeket öntözni kell, és a víz nem túl előnyös elektromos hálózatoknál, másrészt arra akartam figyelemet fordítani, hogy a inkább túlméretezettek legyenek a kábelek. Most ugyan takarékos izzókat használok, de ha ezeket ki szeretném majd váltani vegetéciós izzókkal, akkor azokat is ki tudja szolgálni a rendszer.

Akkor részletesen az összeállításról. Hat darab Philips Tornádó 103 W-ot leadó izzót, hozzá akasztóval ellátott műanyag foglalatokat, 5 m 1,5 mm átmérőjű  három eres kábelt, kapcsolóval ellátott villás dugaljat vásároltam. A hat izzót úgy akartam egy körbe kötni, hogy kötési pont csak egy helyen legyen, így csökkentve a vízzel érintkező és kockázatot jelentő helyeket a rendszerben. Abban biztos voltam, hogy ezt egy elosztó dobozban fogom megcsinálni, de a hagyomásnyos sorkapocs (csoki) megoldást már túl nagy helyigényűnek, de még inkább kockázatosabbnak ítéltem meg. Ezért olyan technológai megoldást kerestem, ami esztétikusan és biztonságosan is tudja megoldani számomra azt a kérdést, hogy ha a hat izzót práhuzamosan kötöm be, akkor hogy osszem el a vezeztékeket.

Chiki-Chili és a Wago

Ezért örültem neki, amikor a Wago gyártottam számomra „új” technológiájú megoldást ajánlották nekem. A villamossági boltban a szükséges információk felsorolása a legfontosabb: 1,5-es (mm) vezeték, 6 db 23 W-os izzó lenne egy körbe párhuzamosan bekötve. Mégse karácsonyfa-izzót akarok… Így kaptam meg az 5-ös sorkapocs elosztót a Wago termékek közül. Igaz az ötös nekem kevés, hisz hat izzót szeretnék bekötni, és a bemenetre is szükség van, de a vezeték méretzezése ismeretében olyan elosztót kaptam, aminek egy rekeszébe, ha szükséges, két vezeték is belefér.

Chiki-Chili és a Wago elosztó dobozban

Az elosztó dobozba ezzel a technológiával már esztétikusan el tudtam rendezni a vezetékeket. Ez a doboz nem esztétikai célokat szolgál csak, hanem ténylegesen biztonságosabbá teszi a rendszert, hisz egy helyen, vízmentesen zárt térben vannak a bekötések. Így már nyugodtabban oldom meg az automata időkapcsolós vezérlést is. Akár még az öntözés sem jelent gondot.

Persze ahhoz további kockázatcsökkentés kellet, ami egyrészt a pozdorja lapok megóvását jelenti, másrészt a vízzárást az izzók felett. Emiatt a pozdorja polcokat műanyag átlátszó teerítővel fedtem le. Így a lyukas lapokon kerresztül nem csöpög víz az izzók foglalatára, másrészt a lapok is épségben maradnak. A polcok állítható magasságban helyezhetők el, amire a chilik növekedése során szükség is lesz. Jól látható, hogy az elosztó dobozt olyan helyre raktam, ahol a legkisebb az esélye a vízzel való találkozásra. Ezzel az összeállítással több mint 100 palantának kell helyet biztosítanom! Azt hiszem ez még sikerülni fog. Igaz jóval többen vannak, de mivel nem mindenkit egyszerre vetettem el, így van egy kis mozgástér.

Chiki-Chili és az időkapcsoló

Mivel a rendszer automatikus, viszont később az időzítőt majd kültéren is akarom használni, ezért az eletromos időkapcsoló is egy kicsit biztonságosabb lett, de ez csak előny lehet a későbbiekben. Az rendszer üzemeltetése nem igényel nagy odafigyelés. Édesanyámnál, Chiki-Chili Csodakertjének előkészítő helyiségében lett felállítva. Nyugdíjasként édesanyámnak hozzá sem kell nyúlnia a világításhoz. Este automatikusan be, majd reggel kikapcsol. Azt gondolom, hogy enélkül, már sokkal macerásabb lenne a távollétembe üzemeltetni. Így akár napokra is távol lehet lenni. A helyiségben, ahol a polc áll, egy olajradiátor azért szükséges, hogy a 12 m2-es teret kb 20 fokra fűtse. A többiről az izzók és mylar fólia gondoskodik.

Az összeállítás költségvetése:

  • 1 db SF2 nagy teherbírású polc: 9.895,- Ft
  • 1 db kültéri digitális időkpacsoló: 2.590.- Ft
  • 1 db szerelődoboz:                         174,- Ft
  • 1 db védőérintő dugvilla:              1.290.- Ft
  • 6 db foglalat akasztóval:              3.540,- Ft
  • 6 db kompakt fénycső: 23W      10.610,- Ft
  • 10 m 1.5mm vezeték:                  2.500,- Ft
  • Összesen:                                 30.600,- Ft

Chiki-Chili polc mylar fóliában

Vélemény, hozzászólás?