Mit csinál egy hobbikertész február közepén? Nem, nem benn, hanem a szabadban?

Fagypont felett ragyogó napsütésben csábít a szabadban készülődni!

 

Trinidad Chil palánták

Chiki-Chili palántái 2017.

Sok bejegyzés szól mostanság a palánták fejlődéséről, a megfelelő tápközegről és a megfelelő tápoldatok PH beállításáról. Én is minden nap ezzel kellek, ezzel fekszem. Öröm látni a palántáim, amint fejlődésük a tavalyi évhez képest sokkal intenzívebb. Nem is beszélve arról, hogy tavaly januárban csak próbacsíráztatást végeztem. Az igazi palántázás csak márciusban indult. Szóval itthon minden szép és jó. Benn a lakásban, benn a nappaliban. Kinek, hová fér.

Ezen a hétvégén viszont napsütéses hideg délelőtt kicsalogatott. Mit is tehet ilyenkor egy hobbikertész. Először is felméri mi az, ami megvan. Idén már megvan:

  • A fóliasátor,
  • Az ősszel összegyűjtött Gardena csepegtető rendszer,
  • Palántázó edények,
  • Frissen bezserzett Kwizda termékek (Arits, Triffender, Vuxal),

Ezek után azt is átgondolja, hogy mi az, amit a szabadban, a napsütésben lehet előkészíteni a sikeres szezon érdekében. A ködös reggelen még becsúszkáltam a fóliasátorig, ahol a kinti sár után, a száraz, de még január elején az erős fagyok előtt felásott talaj fogadott. Ideje locsolni! Édesanyám szorgos módon az eresz alá helyezett hordókkal hólevet gyűjtött. Ideje pótolni a fólia miatt elmaradt folyadékpótlást. Erre az hólé ideális lehet.

Kwizda Artis, Chiki-Chili

Kwizda Artis hólében áztatva Chiki-Chili Csodahordójában

Kwizda Artis, Chiki-Chili

Chiki-Chili Kwizda Artis termékkel

Bevallom engem most nem érdekel a PH és az EC, csak odaadni a földnek, ami az övé. Több mint 60 liter hólé alkalmas lehet a 32 m2 fólia alatti föld kondícinálásra. Igaz ez csak a belépő 2017-be. De ha már belépő, akkor tegyük tartalmassá. Úgyis van egy kis elmaradásom. A Kwizda termékcsomag, amit rendeltem, bizony már most segíthet. Ősszel kellett volna a Kwizda Artis nevű mikrobiloógiai szerrel belocsolnom, de hát csak most van időm.

 

 

 

 

Chiki-Chili Csodakerje 2017 februárban

Az ásás legalább 30 cm mélyen megforgatta a talajt, a fagy reményeim szerint így még inkább hatásos volt a földben lakó kártevők ellen. A Kwizda Artis leginkább a földben élő rágcsáló rovarok szaporodását befolyásolják. Hét gramm Artis feloldva 60 liter vízben egyben belocsolást is jelenthet. Fontos, hogy a port előző nap már bekevertem, és a hordót fagymentes (kicsit előfűtött) nyárikonyhában állni hagytam. Bízom benne, hogy a gombaspórák megteszik a jótékony hatásukat.

 

 

 

Tisztított Gardena

Gardena csepegtető rendszer Chiki-Chili Csodakertjében

A belocsolás nem igazán kötött le hosszú ideig. Ezért újabb elfoglaltságot kerestem, és bizony volt elmaradásom más területen is. A Gardena csepegtető rendszert ugyan ősszel összeszedtem, és bízva abban, hogy gyermekkori Lego-szeretetem majd tavasszal is segít, szépen sorba rakva várja a visszarendezést. Viszont a csövek, szelepek, távtartók tisztítása elmaradt. Kis langyos víz, egy tiszta törlőkendő, és a hideg ellenéra a mosogatás a szabadban egészen elviselhető maradt. Jobb ezt ilyenkor megtenni, mint mikor több száz palántát kell kitelepíteni úgy, hogy a csepegtető rendszernek is akkor kell a helyére kerülnie.

Chiki-Chili palántázás 2017

Chiki-Chili palántázó edényei

Persze ilyenkor jó a tavalyról épségben maradt palántázó edényeket is előkészíteni, hisz egy projektnél a költséghatékonyság a költségoldalon is ugyan úgy számít, mint a bevétel oldalon. Amit tudsz haszálj többször! A szabadban végzett munka a tavaszt idézte. Kicsit hideg volt, kicsit fázott a kezem, de jól esett. H ateheted te is legyél kinn a napsütésben. Kévés volt az elmúlt hetekben ebből!

 

Talajművelés Chiki-Chili Csodakertjében!

Így indul a 2017. év!

chiki-chili tápanyag 2017

Chiki-Chili talajelőkészítés

Talajművelés idén trágyázást és ásást jelent. Tavaly tavasszal tudtam csak először megművelni a talajt még a fóliasátor felállítása előtt. Ahhoz képest idén jobban állok. Az előző évben pontosan az időhiány miatt elmaradtak azok az előkészítő feladatok, amiket ebben az évben már nem hanyagolhatok el. Igaz az is, hogy a talaj valószínűleg több mint tíz évig pihent, így leginkább a gyomokkal és a földben élő kártevőkkel kellett leginkább számolni. Viszont az elmúlt egy év erősen megterhelte a talajt, hisze a csepegtető rendszer által nyújtott öntözés, a folymatos sorok közötti járkálás igen keménnyé tette a talajt. A tápanyagok biztosítását műtrágyával, tápoldatokkal is biztosítom, de fontosnak tartom az természetes anyagokkal való talajelőkészítést is. Ezért is szereztem be szürkemarha trágyát az idei évre.

 

chiki-chili tápanyagok 6

Chiki-Chili talajművelése

A rendelkezésre álló információk alapján a 32m2-es fóliasátor szerves tápanyagellátásához négyzetméterenként 4-6 kg szürkemarhatrágyára volt szükségem. A zsákok többszöri megemelése után arra a következtetésre jutottam, hogy a literes mértékegység közel azonos lehet a kilgrammokkal. Ezek után egy az egyben kezdtem el számolni. Öt zsák 50 literes szürkemarha trágy kb 250 kg (fagyott állapotban). Harminckét négyzetméterre elosztva közel 8 kg/m.  Mivel szabadidőm csak így ünnepek környékén adódott, és még 2017. január 3-án neki tudtam állni a terítésnek és az ásásnak, így az erős fagyok előtt elkezdhettem a műveletet.

chiki-chili tápanyagok 7Ideálisan ezt a munkát nem télen kell, hanem még ősszel érdemes megcsinálni, de a lehetőségeim korlátozottak voltak. Vállaltam annak kockázatát, hogy a föld némileg fagyos, és ezért nehezebb lesz az ásás. A legnagyobb nehézséget viszont azt jelentette, hogy a trágya is fagyos volt, így kalapáccsal kellett szétvernem, miután a zsákból kicsomagoltam a tömböket. A terítésnél a fagyos darabokat ásóval szétverve, és lapáttal szétterítve igyekeztem mindenhova egyenletesen elosutani a 250 liternyi mennyiséget. Nagyrészt sikerült is a közlekedő utat kihagyva ugyan, amit ásás után úgy is eltüntetek. A kisebb egyben maradt darabokat lábbal az ásás haladásával szinte automatikusan apró darabokra porlasztottam.

A többi már gyerekjáték volt, és kb 8-10 munkaóra. Édesapám, isten nyugosztalja, még gyermekkoromban beavatott az ásás rejtelmeibe.

fordulás ásóval

Chiki-Chili kanyarban ásása

Ezért tudtam, hogy sietség nélkül, egyenletes ritmusban, hogyan lehetek a leghatékonyabb. Hozzá teszem a karácsonyi trakta után a súlytöbletemnek is jót tett ez a fajta testmozgás. Amikor az ásás során elérkeztem a fólia végébe, még az is eszembe jutott, hogy hogyan lehet a legpraktikusabban felásni a sarkokat. Furcsa módon így még gyorsabbnak is tűnt az ásás.

kanyar 6

Chiki-Chili kanyarban ásása 2

Valószínűleg a monoton, sorról-sorra ásás helyett itt több figyelembre volt szükség. A végeredmény viszont azt hiszem mutatós lett. Szép egyenletes lett a forgatás a sarkokban is. Pontosan így jártam el a maradék két saroknál is. Figyeltem arra, hogy a nagyobb rönköket kisebbre csapjam az ásóval. Abban is biztos vagyok, hogy az ásást követő igen fagyos idő azért majd apró darabokra töri, a dermedt, földrönköket.

Szerencsére így még mintha ősz lenne, felástam Chiki-Chili csodakertjét. Maradt még majd 125 liter trágyám, amit majd tavasszal a szabadföldi előkészítéseknél szórok ki, és forgatok bele a talajba. Addig is szép telet mindenkinek a csodás havas, de napsütéses időben!

DSC_0961

Chiki-Chili talajműves 2017

chiki-chili tápanyagok 9

Chiki-Chili Csodakert felásva 2017

Chiki-Chili 2017. Második évad!

Újévi kezdés legalkalmasabb a szezon indítására

chiki-chili magok 1

Chiki-Chili csíráztatás 2017.

Belevágok. Nem hagyom abba. A tavalyi év induló sikerei erre biztatnak. Családom támogatása szintén. A magok 90 százaléka megérkezett. Miért ne kezdeném hát újra el a magok csíráztatását. Ez meg is történt 2017. január elsején Újév napján a délutánomat a magok csiráztatásának előkészítésével töltöttem. Természetesen csak azokat indítom el ilyen korán, amelyek információim és tapasztalataim alapján hosszú érési/vegetációs idővel bírnak.

Ezek alapján Chiki-Chili a következő fajták beáztatásával kezdte az évet:

  • Habanero Savigna Red          15 szem
  • Habanero Chocolate                8 szem
  • Carolina Reaper                     30 szem
  • Trinidad Scorpion Moruga      34 szem
  • Trinidad Scorpion Butch T     30 szem
  • Trinidad Scorpion Burgundy  10 szem
  • 7 POD Burgundy                   30 szem
  •                          összesen:   157 szem
chiki-chili magok 2

Chiki-Chili magok beáztatva

Jelentős mennyiség, ami a rendelkezésre álló területet tekintve a 80 %-a, de a fóliában most kifejezetten velük szeretnék dolgozni. A rövidebb vegetációs idejű chilikkel nagyobb részben a fólián kívül próbálkozom. A magokat külön tálcákban, beáztatott papírtörlőbe helyeztem. Megjelöltem meindegyiket az általam alkalmazott nyilvántartás szerint. A számok a chilik nevét, míg a betűk ezen belüli alfaját jelölik. Példának talán a Trinidad a legjobb, hisz most van Moruga mellett Burgundy is. Ezeket külön jelölöm. A jelölőpálcákat majd csak a magok földbe helyezésénél alkalmazom. Az áztatás 5 napig zajlott. A dobozkákat a radiátorra úgy helyeztem, hogy fa lécet és törölközőt is raktam alájuk. A hatodik napon ültettem el őket.

chiki-chili magok 3

Chiki-Chili csírázó magjai

Az ültetés előtt ellenöriztem a magokat, valakinek már a gyökere is megjelent, valakiknél még csak a meghéj duzzadt meg, és kezdett szétválni egymástól. A helyigény viszont a palántanevelés idején okozza a legnagyobb fejtörést. Mivel a csíráztatást már el akartam kezdeni, és az elején még kis hellyel is lehet indulni, egy félmegoldást választottam. beszereztem 30 liter palántaföldet, de találtam még itthon rengeteg tözegpogácsát. A pogácsákat használtam fel az ültetéshez. Viszont csaltam egy kicsit, mert egy tözegpogácsába 2 magot ültettem. Egyrészt helytakarékosság szempontjából, másrészt pont ezért, hogy legalább mindegyikben egy palánta azért fejlődjön.

chiki-chili magok 8

Chiki-Chili kibújó szárkezdemények

További újításom az, hogy a már elültetett magok öntözésére PH 6 értékre beállított öntözővízzel oldom meg. Ezzel egyrészt figyelek arra, hogy már álott vízett használjal, ne a csapból töltsem fel a spriccelőt, másrészt bízom benne, hogy a tőzegben lévő tápanyagokkal is hamarabb kezd el gazdálkodni a kifejlődő gyökérzet. A csíráztatást sikeresnek ítélem meg, mert lassan ma 2017. január 14-én a magok több mint egyharmada megmutatta magát szárkezdeményekkel. Még a Habanero Chocolate az, aki kéreti magát. De őt ismerem, nem fogja elsietni az előbújást. Az ültetés után 2 nappal már megjelentek az első palántanövendékek, ezért a negyedik napon a palántanevő tálcák átkerültek a radiátorról a vegetációs lámpa alá.

Vegetációs övekedési lámpa szett 4

Chiki-Chili vegetációt segítő ksézlete

A vegetációs lámpa 400 W-on nyűjt megfelelő fénymennyiséget növekedéshez, és biztosítja a szükséges hőt is. A palántákhoz Phyttolity kerészeti fémhalogén izzót használok és természetesen fényvetőt, ami a tálcák felé irányítja a visszavert fényt is. A lámpám növekedési spectrumó izzóval bír, viszont a kb 65 cm-re elhelyzetett tálcák teljesen kitöltik a rendelkezésre álló helyet.

chiki-chili magok 5

Chiki-Chili vegetációs napozója 1

Az átültetések után már kevés lesz ez a terület, ezért újabb polcot, és esetleg újabb lámpaszettet kell beszereznem. A polc viszonylag keskeny, és ventillátort nem is használok a chilik jelenleg kilenc órás napoztatásához. Arra viszont figylelek, hogy a fényszennyezés minél kisebb legyen a nappaliban. Ehhez dimond mylar fóliát használok, amivel a polc két oldalát takarom. A maradék két oldal fehér felülettel találkozik, és így legalább egyfajta természetes szellőzése is van a helynek. Természetesen amikr nem ég a lámpa a tálcák visszakerülnek a radiátorra, hogy a 23-25 fok közeli hő,érsékletet tartani tudjam olyankor is. Ma, január 14-én elmondhatom, hogy a magok beáztatását követ második hétem már a Carolina Reaper is megjelentek a föld felett, és bizakodó vagyok, hogy a csoki Habanerók is ki fognak bújni. Bár bevallom még várok egy pár csomag magot, mert a kedvenc chilijeimből idén többet szeretnék!

chiki-chili magok 7

Chiki-Chilik lámpa alatt 1

chiki-chili magok 12

Chiki-Chili lámpa alatt 2

chiki-chili magok 10

Chiki-Chili lámpa alatt 3

 

Chiki-Chili csíráztatás előtt

Szilveszter után indul az újabb szezon!

A második év indul majd úgy, hogy az év elején elkezdem csíráztatni a chilimagjaimat. Idén már kevesebb energiát fektettem a magok megtartásába. Igazából csak az Aldiban vásárolt és abból igen finom terméseket produkáló spanyol édespaprikából tettem el magokat. Kíváncsi leszek milyen hatása lesz a keresztbepórzásnak!

Ami az új szezont illeti a chilifajtákból két félét vásoltam két helyről.

20161229_072115

Chiki-Chili magok az M-Gardentől

Az egyik magyarországi beszerzőhely, amit már tavaly is a magok beszerzésére használtam. Az M-Garden internetes oldalon jól kiválaszthatóak a chilik. www.m-garden.eu

Azt már számomra kiderült, hogy kedvenceim közé a méltán népszerű capsicum chinense és capsicum annuum fajták kerültek.Trinidad Scorpion Moruga, és Butch T, Carolina Reaper, Habanero különbőző fajai, és innen rendeltem a capsicum annuum chiliket, ezek közül a kedvencem a Jamaican Red és a Jalapeno Early-t.

 

 

 

20161229_072519

Chiki-Chili magok a Uk Chilli Seeds-től

A másik rendelésem Angliából érkezett. A ukchilliseeds.co.uk oldalról rendeltem. Innen főleg Trinidad Scorpion Brown, Burgundy, Chocolate, 7Pod Burgundy, Habanero Maya Red chilik érkeztek a chinense-k közül, és Jalapeno Jalafuego és Poinsettia (Japanese hot claw) magok a annuum fajtákból.

Amit még szeretnék, csak nem érkezett meg, az a tavalyi év nagy felfedezettje számomra Habanero Mustard. Bízom benne, hogy január közepe-vége felé őket is be tudom szerezni, mert bizony jövő héten már illene csíráztatni a leghosszabb érési idejű chiliket!

Izgatottan várom a következő szezont, ami már új kihívásokat rejteget!

 

Solymáron járt a… Chiki-Chili első fesztiválja

Solymári Chilimikulás 2016. december 3.

Kép Solymári Chili fesztivál

Chiki-Chili a Solymári Chili Mikuláson

Bevallom elég sok rendezvényre járok, de sok esetben én a kiszolgált és nem a kiszologáló oldalon állok. Ez esetben, más szerepben nekem volt lehetőségem arra, hogy a vendégeknek bemutassam kínálatunk, és megismertessem minél több emberrel a Chiki-Chili termékeket. Ebben a családom támogatott, és teljes mértékben segítette a hétvége sikerét.

Már hetekkel előtte érdklődtem a szervezőktől, hogy mire készüljek. Már hetekkel előtte tudtam, hogy a sikeres megjelenéshez egyenpólóra, molinóra lesz szükség. Már hetekkel előtte tudtam, hogy kellenek majd köszönőkártyák és névjegykátyák. És még sorolhatnám, hogy mi minden tudtam arról, hogy mi kell egy jó rendezvény lebonyolításához. Ettől függetlenül alig készült el valami. Persze karácsony előtti hónapokban a munkahelyem szinte egész embert kíván. Ami azért erőssen befolyásolja, hogy mennyire tudok a hobbimra koncentrálni. Most is korán ébredtem, vasárnap van, és mielőtt a család felkel, megírom ezt a blogot. Aztán együtt kimegyünk a 56-ok terére, a Mikulásgyárba, és önkénteskedünk ott is. Lehet, hogy viszek azért néhány üveg chilit oda is!

dsc_0820

Chiki-Chili Karácsony

Minden esetre néhány fontos kellék, barátok segítségével, azért összeállt. Tamás barátom segített kinyomtatni a köszönő-, és névjegykártyákat. Dani segített megtervezni a pólókat, és minden nap rákérdezett: Lesz-e póló? (Ez milyen fontos segítség! A napi porblémák olyan könnyn elveszik a figyelmet erről az apróságról!) Feleségem, Edina pedig segített a termékek leltározásában, díszítés elemeinek összeállításában, a fotók elkészítésében, és az árlista kinyomtatásában.

20161203_105636

Chiki-Chili Csodacsapat

Ezek után 2016. december 3-án izgatottan készülődtünk, főleg én idegeskedtem. Ugyan minden a helyén van-e? De azért a csomagtartóba pakolás után, felvéve az egyenpólónkat, ami sikeresen elkészült, elindultunk Solymárra, ami a könnyed negyven perces út innen.

csomagtarto

Chiki-Chili csomagtartó

A csomagtartó megtelt az előkészített, a bemutatásra és eladásra szánt termékeinkkel. Sokat pakoltunk, de viszonylag időben elindultunk! Ennek köszönhetően kezdőkhöz képest korán odaértünk, és még a szabad helyek között is válogathattunk! Solymár nagyon szép település, és a központjában a Templom téren, jól megközelíthető. Azért cipekedtünk rendesen! De ezt gondolom, hogy az első bemutatkozáshoz szükség is van erre!

készítette Karsai Tamás

Chiki-Chili solymári díszlet

Ezek után már a díszítés és a legfontosabb kellékek előkészítése volt hátra. Ezt a szép feladatot feleségem a legnagyobb gondosággal oldotta me, ami nekem sosem volt az erősségem. Ami pedig külön öröm volt nekem, hogy barátom, egész családjával eljött, és részt vettek a programokon. Neki köszönhetem a fotókat, mert nekünk igazán erre nem volt időnk!

Bizony sokan voltak, és én sikernek éltem meg az első Chili Fesztivált! Örülök, hogy jó csapattal ismerkedhettem meg, és bízom benne, hogy a következő alkalommal lehetőségünk lesz minél több kistermelővel találkozni!

Lassan indulni kell készülődni a Mikulásgyárba, ezért még egyszer szeretnénk megköszönni a szervezőknek, és mindenkinek, aki odajött, kóstolt és esetleg vásárolt is!

Maradjon a végére néhány fotó!

20161203_170256

Chiki-Chili pár solymári tömegben

_dsc8902

Chiki-Chili Csapat solymáron

_dsc8895

Chiki-Chili Perzselő Pokol

_dsc8893

Chiki-Chili Édes Rémálom

_dsc8890

Chiki-Chili Ogre Csókja

_dsc8889

Chiki-Chili Boszorkány Lehelete

_dsc8906

Chiki-Chili kóstoló

_dsc8883

Chiki-Chili Boszorkány Lehelete

 

 

Sörhöz palacsinta. Belgiumban igen!

Csirkés-gombás raguval töltött fokhagymás palacsinta természetesen Chiki-Chili Boszorkány Leheletével.

Az a jó, hogy nem hiszek csak az internetnek.

Rengeteg receptet itt, az interneten gyűjtöttem össze, de mégis két autentikus forrás, amiből akár szó szerint is táplálkozom. Receptjeimet egyrészt a Vidék Íze receptújságból, másrészt a valós tapasztalásaimból gyűjtöm.

Mostani receptem egy utazásom ihlette, és a tapasztalataim alapján újragondoltva áltam neki az elkészítésének.

50.50.58.8 N 4.22.25.4 E

Chiki-Chili Brüsszelben,

Már több mint négy éve rendszeresen járok ki Brüsszelbe, de eddig még nem sikerült olyan autentikus Belga étterembe vagy sörözőbe jutnom, ahol igazán érzem azt, hogy ha csak egy pillanatra is, de belekóstolhatok a Belga mindennapokba. Ez az elmúlt hetekben végre sikerült.

Természetesen az eső esett, mint mindig Bürsszelben, de az érkezésünk estéjén volt annyi szabad időnk, hogy kicsit kalandozzunk a városban. A szemerkélő esőben sétálva, szinte a véletlenre bízva az útvonalat jutottunk el a Place Saint-Josse 1 számhoz, ahol egy kellemes és hangulatos éttermet találtunk.

Természetesen belga sört ittam, amit a tulajdonos ajánlott, ahogy ezt illik. Mivel ebédelni is csak szendvicset tudtunk, vacsorát is szerettünk volna fogyasztani. Az ajánlatukban némi magyarázkodás után a leigizgalmasabbnak a palacsintatésztába göngyölt tejszínes vagy paradicsomos pesztós (lecsós) csirke ragu tűnt. A tulajdonos részletesen taglalta, hogy itt a paplcsinta nem édes, hanem sós, de legalább jól illik a sörhöz. Hát ezt rendeltük!

20161115_204128

Bega étterem belülről (Chiki-Chili)

Sajnos a paplcsintákról nem készült fotó, de pótolja ezt egy kép a hely belsejéről. Ami a képhez mindenképpen hozzátartozik, csak nem látható. Érkezésünkkor tele volt a hely. Egy asztal volt üresen, minket várva. Mellettünk három asztalnál három- négy páros sakkozott, illetve malmozott. Vacsora utáni levezetésnek tűnt. Láthatóan a törzsvendégek jól ismerték a tulajdonos.

A paplacsinta sörhöz csodálatos volt, remekkül összeillettek. Ezért hazaérkezve eldöntöttem, hogy elkészítem emlékezetből eme remek ételeket!

Először a kétféle raguhoz való alapanyagokat készítettem elő:

chiki-chili-csirkes-pala-2

Chiki-Chili tejszínes gombás-csirkés ragu

tejszínesraguhoz:

  • 40 dkg filézett csirkemell
  • szárított kínai illatos gomba (2 féle)
  • 1 kis doboz főzőtejszín
  • fél kisdoboz tejföl
  • 1 ek liszt
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 3-4 gereszd fokhagyma
  • bors
  • rozmaring
  • majoranna
  • 2 ek olaj
  • 1 kk Chiki-Chili Boszorkán yLehelete

Mielőtt a hagymát apróra vágtam és olajban megdinszteltem volna, a felforrósodó olajba beledobtam egészben egy kis gerezd fokhagymát és némi rozmaringot. Szinte a következő pillanatban már tettem is bele a hagymát. Ettől illatos, zamatos oljaban párolódik a hagyma, és minden, amit ezután teszünk bele.

chiki-chili-csirkes-pala-5

Chiki-Chili a tejszínes raguba

Amikor a hagyma üvegesre pirult, hozzáadtam a az apró csíkokra vágott csirkét, és fehérre pirítottam. Ezután adtam hozzá a pár órával előtte beáztatott gombát. Így együtt levet eresztett, amit sóztam, borsoztam, fokhagymával és majoránával ízesítettem. Természetesen az ízesítésnél nem maradhat a kellemesen csípős chiliíz. Chiki-Chili Boszorkány Lehelete klaszikus chilis-kápiás ízével nem téríti el még a tejszínes szósz jellegét sem. A főzés során feloldódik és kiteljesedik a kapszicin kellemesen csípős íze.  Ha a családban van aki nem bírj aaz erőset, akkor ezt inkább a végén tegyük bele, mindenki saját ízlése szerint.

Fedő alatt hagyatam, hogy a gomba a csirkével puhára főjjön. Közben kikevertem a főzőtejszínt tejföllel és liszttel, és az így készült habarást a végén a csirkés ragu levével összekeverve lassan, csomómentesen a ragura önöttem. Pár perc főzés után kész is volt.

Chilis paradicsomos pestós pala

A pestós- lecsós raguhoz:

  • 40 dkg filézett csirkemell
  • szárított kínai illatos gomba (2 féle)
  • 2-3 paradicsom
  • 1 paprika
  • (vagy ezek helyett házi lecsó, sürített paradicsom)
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 3-4 gereszd fokhagyma
  • bors
  • rozmaring
  • majorána
  • 2 ek olaj
  • 1 kk Chiki-Chili Boszorkán yLehelete
chiki-chili-csirkes-pala-9

Chiki-Chili és a kséz Lecsós csirkeragu

Az előkészületek ugyan azok, mint a tejszínesnél, csak annyi a különbség, hogy a paradicsomot, paprikát vagy a lecsót közvetlenül a hús fehérre párolása után kell a csirkés gombához adni, és nincs szükség habarásra. Én egyszerre két lángon párhuzamosan készítettem a kétféle tölteléket, de ehhez elengedhetetlen a megfelelő előkészítés.

chiki-chili-csirkes-pala-10

Chiki-Chili Palacsintás csirkés egytál

Persze, ha van segítség az még jobb. Dani, aki 13 évesen saját kézzel írt receptes füzetéből kinézte a palacsinta tészta receptjét, és csak minimális módosítással (jobban sózta és fokhagymát kevert a tésztába), kikeverte számomra. Egyszóval hagyományos palacsintatésztát keverünk ki, és kicsit jobban sózzuk, fokhagymát vagy fokhagymaport keverünk hozzá ízlés szerint.

chiki-chili-csirkes-pala-12

Chiki-Chili palacsintás pestós-lecsós egytál

Amíg a kétféle ragu kihült, nekiálltam a palacsinták kisütésének. Ahogy a palacsinták készen voltak, Dani nekiállt megtölteni először a tejszínes majd utána a pestós-lecsós raguval őket. A palacsintákat szépen, margarinnal kikent tepsibe helyete, és az egészre reszelt trapist asajtot szórt.

chiki-chili-csirkes-pala-13

chiki-Chili sós palacsintás csirkés ragu

A két tepsinek 15-15 perc elég volt, hogy a sajt kicsit ráolvadjon a tésztára, és belül is kicsit összeérjenek az ízek. Ezt követően már csak a tálalás volt hátra, és természetesen  a palacsinták mellé sör is dukált. Igaz nem belga, de legalább olyan nemes, hisz Béla barátom házi sörét bontottuk fel mellé.

Remélem most hétvégén, aki főzni szeretne, még idejében olvassa a blogom, és sikerül meglepni a családot egy viszonylag egyszerű, de mégis különleges ebéddal!

Jó étvágyat!

chiki-chili-csirkes-pala-14

Chiki-Chili csirkés palacsinta

chiki-chili-csirkes-pala-15

Chiki-Chili csirkés palacsinta még

chiki-chili-csirkes-pala-16

Chiki-Chili palacsinta

chiki-chili-csirkes-pala-18

Chiki-Chili palacsinta díszítve

chiki-chili-csirkes-pala-17

Chiki-Chili palacsinta vége

Chiki-Chili Karaja birses krumplival Vidék Íze támogatásával

Képes receptismertető a Birsalmás hétvégéről!

Akik ismernek, azok tudják, hogy Vidék Íze receptmagazin rajongó vagyok. Minden hónap utolsó hétfőjén jelenik meg az újság, és én megveszem. Megveszem, és igyekszem minden hónapban legalább egy ételt elkészíteni belőle kisebb módosításokkal.

chiki-chili ízvilág

Chiki-Chili Birses Karaja krumplival

Így tettem ezt a múlt hétvégén is, amikor az egész liba és a birsalma vásárlása mellett vettem egy nyolcvan dekás csontnélküli karajt, és eldöntöttem, hogy vasárnap nekiállok és elkészítem. A hozzávalók tekintetében két különleges termékre kellett figyelnem. A birsalma, ami már megterem nálam Chiki-Chili Csodakertjében, és a zsályára, ami a sütöben sülő karaj szaftjának eszenciája lesz. A birset megvettem a libához, és jó bőven számoltam, így maradt belőle. Zsályát meg neveltem at erkélyen, ami frissen még ízletesebb. Burgonya volt itthon, meg lekvár is. Igaz nem barack, de ennyi módosítás belefér, hisz emellett még Chiki-Chili Boszorkány Lehelete is karajra került. jambori kézműves termékkel vegyítettem a chiliszószt, ami ezúton is csak ajánlani tudok mindenkinek!

dsc_0776Természetesen hagyma, fokhagyma, némi édespaprika még szükséges a birsalma mellé, amit bármilyen furcának fog hangzani, együtt kell sütni majd a tepsiben a karajjal. Persze nem ilyen egyszerű, ezért vágjunk is bele. Vagyis ne, a karajt kivételesen egyben tesszük a kizsírozott tepsibe! Mielőtt a krumplit és a birsalmát csak úgy beledobnánk, előtte készítünk egy kis lecsós szaftot. Ami firss paprika, paradicsom, és néhány hagymaszelet tepsibe rendezését jelenti a hús köré. Héjastul 4-5 gerezd fokhagymát, és ha van otthon snidling, akkor azzal, vagy karikára vágott zöldhagymával lehet megszórni még a sózott, borsozott karajt. Nekem tatárhagyma volt itthon, de ez is megtette a hatását!

chiki-chili karaj birssel zsályával.

Chiki-Chili a karaj köré rendezi a krumlicikkeket és a birsszeleteket.

Az egészet megöntöztem fehérbor híjján vörösborral és 2-3 dl vízzel. A tepsibe tettem a 2-3 szál zsályaleveleket, amit frissen vágtam le a cserepes orvosi zsáláymról, majd a tepsit alufóliával lefedtem, és betettem a sütőbe. Egész szép látványos csomag lett. Sejtettem, hogy most lesz bőven időm a további előkészületekre!

Volt is még feladat, a krumplit meghámozva cikkekre kellett vágni, és feltenni főni. Persze ez csak előfőzés, ezért a vízben csak épp annyi időt töltött, amíg a ví fel nem forrott, és még 1-2 percet. A krumpli főzővizébe tettem a meghámozott borsalmacikkeket, hogy azok is egy kicsit puhuljanak még a sütés előtt. Körülbelül 90 perc után, az alufóliát óvatosan levettem, és az előfőzött krumlicikkeket és a birsalma szeleteket a karaj köré raktam. Ekkora már a lecsós illat uralodott a tepsiben, és a karaj is rendesen fehérebre párolódott.

dsc_0787

Chiki-Chili Boszorkány Lehelete a tarjára kerül

Ha szükséges pótolhatod a folyadékot némi vízzel, borral vagy akár sörel is. Én a sör mellet döntötem, mert amúgy is megkívántam. Még egy fél órára visszatettem alufóliával a tetején a tepsit a sütőbe, hogy kisség még párolódva süljenek a krumplik a birssel, és azt éreztem, hogy még a karajra is ráfér a puhulás.

Chiki-Chili Boszorkány Lehelete csípős, lekváros sszósz készítése.

Chiki-Chili és a Jambori

A zsálya, a fokhagyma a lecsóra főtt hagyma paradicsom, paprika olyan illatkavalkádott eredményezett, amit nehéz fokozni, de lehet. Amíg párolódott a sütőben a krumpli, birs és a karaj, addig én a hűtőben kutakodtam, és ráleletem egy kéázműves boros jamra. A Jamborira, amit összekevertem Chiki-Chili Boszorkány lehelletével. A Boszorkány lehelete a chili és az édes kápia paprika ízeit töményen magában hordozza, míg a Jambori a száraz vörösbor jellegzetes zamatát adja hozza. Összekeverve az egész olyan krémes lett, amivel megkenhettem a hús először egyik, majd másik oldalát. De ezt csak már azután, hogy letelt a fél óra, és végleg levettem a tepsiről az alufóliát.

 

Chiki-Chili Boszorkány Lehelete szósszal

Chiki-Chili és az elkészült karaj egy kis birssel

Ezek után már csak újabb fél óra és puhára, de kívül mégis ropogósra sült a karaj. A krumplik megpirultak, a birsek megpuhultak, és a lecsós szaft kapott egy érdekes pikáns édeskés, csípős ízt, amitől az egész varázslatos lett. A karaj, a birsalma beszerzésén túl szerencsére minden volt itthon. Talán a zsálya lehet az a különleges fűszer, amit érdemes beszerezni.

Természetesen ne feledkezzünk meg Chiki-Chili Boszorkány Lehelete pikáns chiliszószáról sem, és minél előbb szerezzétek be!

Rendelés: info@chiki-chili.hu

https://www.facebook.com/pg/chiki.chili.csodakertje/shop/?rid=550076045139555&rt=9&ref=page_internal

 

dsc_0811

Chiki-Chili Tarja Boszorkány Leheletével

dsc_0816

Chiki-Chili Krumpli birssel

dsc_0818

Chiki-Chili Karaj-krumpli-birs

 

Márton napon mit tehetnék, ha már Kunszentmártonból származom

Chiki-Chili libát süt!

Talán csak tavaly óta figyelek arra tudatosan, hogy ha elérkezik Márton napja, akkor arra a napra jusson egy kis Libalakoma.

„Márton napján ki libát nem eszik, egész évben éhezik!”

Na ez bizony jó indok arra, hogy ne hagyjam ki azt a próbát, amire régóta készülök.

Chiki-Chili Édes Rémálom kistermelői chiliszósza kifejezetten szárnyas ételek támogatására készült. Összetevői között a Jamaican Hot Red és a Habanero Maya Red legismertebb chilik mellett karamellizált cukron párolt birsalmát és sütőtököt tartalmaz. Ezekkel az összetevőkkel akartam a termékek között az enyhén csípős, kissé édeskés ízzel közelebb férkőzni azokhoz, akik a chilis ízzel épp még csak ismerkednek.

Chiki-Chili Édes Rémálom szárnyasokhoz

Chiki-Chili Márton napi libája

Idén, 2016-ban, november 10-én este eszméltem, hogy másnap, pénteken lesz Márton napja. Előző évben jártam már úgy, hogy bizony nem jutottam libához, csak 3 darab vákuumcsomagolt libacombhoz. Ebben az évben szerencsésebb voltam, mint tavaly, hisz választhattam: Vagy választok majd négy-ezer forintért három darab libacombot, vagy veszek alig több mint négy-ezer forintért egy négykilós egész libát. Sejthető, hogy a másodikat választottam.

Természetesen a libából nemcsak sültet lehet csinálni. A libában felfedeztem a levesbe való aprólékot, belsőségeket. Mivel hízott libáról van szó, ezért eléggé zsíros ahhoz, hogy nagyészét levágjam, és később majd kisüssem, amiből nagyon finom libatepertő és libazsír készül majd. A combok és a mellehúsán kívüli húsokat is lefagyasztottam egy későbbi sütögetéshez. A csontos részek, a szárnyai is ropogósra sütve ízletes falatokat biztosítanak.

Chiki-Chili Édes Rémálom libasülthöz és párolt lilakáposztához

Chiki-Chili Márton napi libasült kiegészítői

Márton napi menüt teljessé csak akkor tudom tenni, ha a libán kívül beszereztem a körethez és az ízesítéshez szükséges alapanyagokat. Csak két olyan dolog van, ami nem volt otthon, ezért viszonylag egyszerű dolgom volt. Lilakáposztát és birsalmát kellett vennem. Hagyma, fokhagyma volt otthon is. A libasült fűszerezése viszonylag egyszerű: só, bors, majoránna, rozmaring. Párolt lilakáposztához egész fűszerkömény, és csak, most, csak ott, csak nekünk mindenhez birsalma. Na és persze Chiki-Ckili Édes Rémálom chiliszósza.

Minden hozzávaló beszerzése után, álltam neki a liba szétbontásához. Először a combokat, a szárnyakat és mellehúsát választottam le a törzsről. Közben a zsírosabb részeket szintén levágtam, és külön gyűjtöttem. Természetesen egy részét a combokon és a mellehúsán is rajta hagytam. A combokat és a mellehúsát egy tepsibe raktam, a többieket lefagyasztottam. A hagyomány szerint nem tilos máskor is libát enni, nem csak Márton napon.

Chiki-Chili Édes Rémálom kistermelői chiliszósz

Chiki-Chili Édes Rémálom enyhén csípős chiliszósz szárnyasokhoz.

A tepsiben oldottam meg a fűszerezést. Bőven sóztam, borsoztam a húsok mindkét oldalát, majd rozmaringgal és majoránnával szórtam meg. Meglocsoltam vörösborral és vízzel, és négy-öt darab fokhagymát megtisztítva beledobáltam a tepsibe. Az egészet alufóliával lefedtem, és sütőbe tettem. Természetesen Chiki-Chili Édes Rémálom szósza se maradhatott el. Igaz, csak az egyik húst kentem be vele, de azt bőségesen. A tesztelést komolyan kell venni, de a többieket nem akartam abba a helyzetbe hozni, hogy csak nézni és illatozni tudják a sülteket. Minden esetre az krémezés mértéke jól látható, ami azért a szaftra is hatással lesz.

Chiki-Chili Márton napi menüje

Chiki-Chili Márton napi libasültje birsalmával, hagymával, fokhaymáva, krumplival

Amikor a sült már a sütőben van, akkor már csak időre és néhány alapanyagra van még szükség. A tepsibe az első óra után, amikor már a vörösbor, víz, már elkeveredet a fűszerekkel és az olvadozó libazsírral érdemes további, köretnek alkalmas dolgokat beletenni. Én most csak karikára vágott burgonyát, hagymát, és cikkekre darabolt birsalmaszeleteket illesztettem a zsíros-fűszeres folyadékba, a libahúsok közé.

Chiki-Chili Édes Rémálom szárnasokhoz kiváló

Chiki-Chili és a Márton napi libasültek

Ha szükséges, akkor érdemes a folyadékot pótolni, forgatni a húsokat még akkor is, ha visszatesszük az alufóliát a tepsire, és pároljuk tovább sütőben. Én még közben meg is locsolgattam a húsokat, hogy minél hamarabb puhuljon a hús. szeretném jelezni, hogy a libasült készítése nem egy egyórás főzőcske. Elkpzelhető, mint ahogy nálam is ez történt, hogy a köretnek való burgonya, birs és hagyma már rég elkészült, de húst még tovább kellett sütni. természetesen ekkor már alufólia nélkül. Én külön tálba kiszedtem a köretnek valót, és a húsokat addig sütöttem, amíg szinte az összes leve el nem fogyott. Ekkor már rendszeresen locsolgattam a húsokat.

Ezzel párhuzamosan, ha jól előkészítettük a sütés-főzést, akkor már a tepsi első sütőbe helyezése után nekiállhatunk a párolt káposzta elkészítésének. Ehhez nincs másra szükség, csak:

  • Chiki-Chili: A tökéletes főzés titka, a megfelelő előkészítés

    Chiki-Chili párolt lilakáposztája

    némi zsiradékra (liba-kacsa vagy esetleg olaj),

  • egy fej hagyma,
  • teáskanál egész köménymag,
  • só,
  • bors,
  • két evőkanál cukor,
  • 2 evőkanál 20 %-os ecet,
  • fél birsalma,
  • fél fej lilakáposzta.
Chiki-Chili: párolt lilakáposzta birssel

Chiki-Chili ahogy az Édes Rémálom chiliszószát is, a párolt káposztát is birssel készíti

A zsiradékban elkezdem karamellizálni a cukrot, majd félidőnél hozzá adom az apróra vágott hagymát, megdinsztelem, és a cukrott világos barnára pirítom. Mikor ez kész hozzáadom az előtte vékony csícsokra vágott, besózott lialhagymát és a két evőkanál ecetet, borsot. Saját levében közepes lángon lefedve párolom, néha óvatosan megkeverem. Negyed óra után, ha szereted, beledobálod a cikkekre vágott, hámozott birsalmát. Ők valószínűleg szét fognak főni, de sabaj, nekem az íze fontos.

Chiki-Chili párolt hagyma, krumpli birs és fokhagyma társaságában

Chiki-Chili kóstoló a hamarabb elkészült köretekből

Ekkora már minden olyan lépést megtettél, ami után megérdemelsz egy pohár bort vagy egy korsó sört. Nem ördögtől való, hogy ízlés és kedv szerint eme nemes folyadékokból löttyintesz vagy a sültekre vagy a párolódó káposztára. Közbe-közbe akár kóstolhatsz is, ha már a köreteket kivetted, és egy tányéron hüldezenek. Rajtuk már érezni a libazsír áládsos ízvilágát, ami összetéveszthetetlen ízélményt biztosít.

Chiki-Chil Márton napi libasült

Chiki-Chili Márton napi tálalása

Az előkészületekkel együtt több mint három óra szükséges a finomság elkészítéséhez. És ebből a sütés minimum ké-három óra. Mivel én este hat után álltam neki liba feldarabolásának, így nem csoda, hogy este tízkor jött a „kóstoló”. Hárman az egyik darab mellehúsával és a körettel, lilakáposztával jól is laktunk. A liba bőre barnára sült, a hús könnyedén levált a csontról, szóval minden jól sikerült.

Akinek van kedve ne legyen rest, és Márton nap tegnap, ma vagy holnap, uccu neki vágjon bele! Csodás élményben lesz része.

Hogy milyen volt a Chiki-Chils Édes Rémálommal kenegetett mellehúsa? Először fel sem tűnt. Majd másodpercekkel később az ínyem felől oldalról érkezett a jellegzetes csípős íz. Nem volt tolakodó, de tiszteletet parancsoló. Azt a darab húst nem kellett a körethez készített Rémálommal felül kenegetni!

Jó étvágyat!

dsc_0864

Chiki-Chili libasült törtkrumplival és lilakáposztával. De ott az Édes Rémálom is.

dsc_0862

Chiki-Chili márton napi menü 1

 

 

 

 

dsc_0858

Chiki-Chili márton napi menü 2

dsc_0860

Chiki-Chili márton napi menü 3

Bevonták az őstermelői igazolványom!

Kistermelővé válás 2015-16-ban

Amikor eldöntöttem, hogy chilit szeretnék termeszteni, akkor néhány alapvető dolgot tisztáztam magamban. Ennek a lényege az volt, hogy szeretném ezt úgy csinálni, hogy minden a helyén legyen. Itt nem csak a palántákra gondolok, akiknek a földben a helyük, hanem arra, hogy ha belevágok, akkor minden legyen szabályos a hivatalos elvárások mentén is.

ez-az-en-hobbim-3

Chiki-Chili őstermelő

Ezért 2015. novemberében az első lépésem az volt, hogy kiváltottam az őstermelői igazolványomat. Azóta sokat változott a jogszabály, de ami ennél érdekesebb, hogy milyen úton jutottam el oda, hogy 2016. július 29-én megkaptam az Kistermelői regisztrációmat és a hozzá tartozó számot!

Szeretném jelezni, hogy nagyon nagy segítséget kaptam a helyi falugazdászoktól, ami nélkül még nehezebb lett volna eligazodni a jogszabály végrehajtási folyamatában.

Aki nem akar sokat olvasni, annak itt felsorolom, hogy mi mindennel kell dokumnetumok alapján rendelkeznie egy kistermelőnek, ha árusítani kíván saját alapanyagból készült termékeket:

  1. Őstermelői igazolvány, (igazolható saját vagy bérelt termőterület; megfelelő tevékenységi kör – körök kiválasztása; termények felsorolása)
  2. Nemzeti Agrárgazdasági Kamarai tagság (tagdíj évente 2000 Ft)
  3. NAV adószám az őstermelői tevékenységhez a megfelelő tevékenységi körök kiválasztásával lásd: őstermelő tevékenységi körök)
  4. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál regisztráció esetleges támogatások igénybe vételéhez (nem kötelező),
  5. Kistermlői nyilvántartásba vétel, Kormányhivatal, Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági és Földművelésügyi Főosztálynál,
  6. Kistermelő tevékenység bejeltése a helyi jegyzőnél,
  7. Számlatömb és nyugtatömb beszerzése a tevékenységhez tartozó adószámra.
lapok

Chiki-Chili dokumentumai

Körvonalakban ezek azok a dokumentummal alátámasztandó iratok, amelyekkel az őstermelő, saját termékeiből előállított terméket tud árusítani.

Természetesen legfontosabb dokumentum az, amit konkrétan a termékhez hozzárendelünk, hisz azt viszi haza magával a vevő.

A saját termesztésű alapanyagból előállított termék esetén több olyan kötelező elemet is fel kell tüntetni, amely segíti a folyamat és a termékben lévő alapanyagok nyomonkövethetőségét.

Erről részletes tájékoztatást lehet olvasni a következő anyagban:

http://nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/101-helyi-termekek-kezikonyv

plasztik-chiki-chili

Chiki-Chili palsztik őstermelői kártyája

És igen a cím alapján kérdés, hogy mit vétettem, miért vonták be az Őstermelői Igazolványom.

Megnyugtatok mindenkit, nem a hiányosságok vagy a szabálytalanságok miatt, hanem mert a régi papír alapú igazolványt a 2016. évi jogszabályok alapján plasztikkártya váltja fel, amely immár 5, azaz 5 évig érvényes. A falugazdász a nyár során a jogszabályi rendelkezések alapján bevonta a régi Őstermelői Igazolványomat, közösen megigényeltük az új, plasztik kártyát, ami a tegnapi napon meg is érkezett!

Arról, hogy hogyan jársz el körültekintően, ha konkrét helyen és konkrét időben árusítasz, majd akkor számolok be, amikor már túl vagyok az első hivatalos Termelői Piacon.

 

Csípős Villámlátogatás Nagymaroson!

Nagymarosi Csípős Fesztivál 2016

Már hónapokkal ezelőtt készültünk az egész családdal arra, hogy eljussunk idén is a Nagymarosi Csípős Fesztiválra. Tavaly, 2015-ben, még épp csak ismerkedtem a chilik világával, és 8-10 tő Jamaican és Habanero chili díszítette az erkélyünket, addig én már, mint majd 200 tővel rendelkező őstermelő, és majdnem kistermelő nézelődtem és ismerkedtem a chilis termékek sokaságával.

A nyár nem telt eseménytelenül, elég sűrű programunk volt, még a Fesztivál napján is volt egy délutáni-esti baráti-munkatársi összejövetel. Ez meghatározta azt, hogy korán, még a Fesztivál elején kell kilátogatnunk az eseményre. Vácról ez nem nagy kihívás, de az biztos, hogy itthon mindenki gyorsan összekapta magát, és alig 10 után már ott is voltunk.

A Fesztivál a nagymarosi főtéren, a piac terültén, piaci napon volt, mert a településen igen nagy forgataggal találkoztunk, már a megérkezésünkkor.

DSC_0772

Nagymarosi Csípős Fesztivál 2016

Az esemény a vasúti sínek felől közelítettük meg, így először általános, piaci termékekkel találkoztunk, és csak ezt követően, a vérkeringést követve kerültünk bele a magyar chilisek színes kavalkádjába.

DSC_0782

Gabko standnál Nagy Gáborral

DSC_0802

Chili Hungária Manufaktúra a Nagymarosi Csípős Fesztiválon

Én eléggé nehezen oldódom fel az első pillanatokban, de az első kóstolók után valami érdekes mámorba kerültem. Már sokkal könnyebb szólítottam meg ChaBo, Tóth Balázst, és kérdeztem tőle, hogy hogyan lesznek ilyen sima, krémes állagúak a szószai. Beszéltem Gabko, Nagy Gáborral arról, hogy hogyan érzi magát szervezőként, végigkóstoltam Sáska Gyula igen tiszta chili termékeit, vagy megízleltem Paprika Jancsi Harissa jellegű édeskés, köményes szószát. Jó volt beszélgetni Chili Hungária Manufaktúrás Diczku Lászlóval.

DSC_0844

Chabo a Nagymarosi Csípős Fesztiválon

Természetesen egy halom pénzt is otthagytunk, és azt gondolom, hogy  saját szószaim mellett, jövő évre elég jól betáraztunk a termékekből. Tagadhatatlan kedvenceim a Gabko és ChaBo termékek, de megismerve a Manufaktúra, Danka Chili vagy a Magyar Chilis termékeket, el kell ismernem, hogy még van mit tanulnom.

DSC_0834

Ismerős arcok a facebookról

DSC_0850

Danka Krisztiánnal a Nagymarosi Csípős Fesztiválon

Nagyon sok facebookról ismerős arcot láttam, de szűkös időkeret miatt, és nem is vagyok az a elsőre megszólítós fajta, nem igazán beszélgettem senkivel. Kivéve egy valakit, akit ugyan én szólítottam meg, de mint vásárló. Sokan a facebookos közösségben talán úgy gondolják, hogy egy kötözködős, magát mindenkinél okosabbnak gondoló ember, aki valami földönkívüli tudás birtokában írogat a chilitermesztés tudományáról. Legalább is nekem néha kínai amit ír, de nagyon sokat tanultam kritikus írásaiból, és hozzászólásaiból. Danka Chili Danka Krisztiánja bizony megismert, és a legtermészetesebb barátságos hangnemben invitált kóstolóra, mint bennfentest.Ha ért már meglepetés, akkor az ott ez volt. Nagyon közvetlen ember.

DSC_0831

Családom csípős sajtokat válaogatva

Csodálatos szószokat kóstoltunk, és vettünk, finom sajtokat hoztunk, élveztük a „túl hangos” zenét (nem volt olyan vészes Gábor), de arra álmomban sem gondoltam, hogy alig több mint egy óra Fesztiválozás alatt ennyi jó benyomást szerzek, és sok jó baráti beszélgetéssel leszek gazdagabb.

Láttam még valakit, akivel jó lett volna pár szót váltani, de a standjánál sosem volt ott, mikor arra jártam, amikor megláttam, pedig mindig beszélgetett valakivel. Sáska Gyula írásai alapján őszinte nyitottsága  nem evilági természetes formája az emberi hozzáállásnak. Ismeretlenül is nagyra tartom, de azt hiszem vele még más formában találkozni fogok. Egy biztos, hogy az UFO-k köztünk járnak, és nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a chilit is a földönkívüliek hozták közénk, hogy általa tegyenek minket a Galaxis békés polgáraivá.

Viccet félretéve nagyon jól éreztük magunkat, és szeretnék jövőre újra ott lenni, akár mint kistermelő, hisz két nappal a Fesztivál után kaptam meg az értesítést, hogy megkaptam a kistermelői regisztrációs számom!

DSC_0943

Nagymarosi Fatányéros

Köszönöm egész családom nevében a kellemes élményt, Köszönöm a szervezőknek, Nagy Gábornak, hogy a közelben ilyen kellemes napot tölthettünk.

DSC_0882

Chiki-Chili marhapörköltjéhez csípős bőségtál Gödön

Mentségemre szóljon, hogy aznap kora délután 31 emberre főztem bográcsos marhalábszár pörköltet, és természetesen a frissen vásárolt termékekből azonnal kóstolót tartottunk!

A Chili legyen veletek!