PH NPK és a Chili. És Mi van az EC-vel? Harmadik rész

Újabb kísérlet a talaj és a tápoldat megfelelő kondícionálásra amatőr bölcsésztől

 

Chiki-Chili PH EC

Chiki-Chili PH/EC hőmérője

Tavaly még tesztfolyadékkal állítottam be a víz PH értékét, amit csak éleslátásommal tudtam pontosan kalibrálni. Idén viszont aliexpress támogatásával megpróbálkozom a digitális mérőműszerrel. A rendelésemet 2017. február 2-án adtam le és 19-én már meg is érkezett a várva várt műszer. Ő nemcsak PH-t tud ám mérni, hanem képes a hőmérséklet és a tesztelendő folyadék EC-jét is mérni. Olvasmányaimból kiderült, hogy a színlátásomnál sokkal fontosabb adatokkal is lehet nagyobb növekedést elérni. A három mérhető adat összefüggésében a hatékonyságot növeli! Nézzük hogyan!

 

Kezdjük a legegyszerűbbel, a folyadék hőmérsékletét a pontos értékek érdekében érdemes 25 ℃ alatt mérni. Ezért hasznos a hőmérő. A másik kettő érték ennél kicsit bonyolultabb, és nem is biztos, hogy már mindent értek. De kísérletnek azért hasznos. A kezdeteknél meg kell határozni néhány állítást:

  1. Az idei év során tápoldatok közül a Plagron termékeit használom, ettől nem térek el,
  2. Ezek a következők: Plagron Power Roots, Plagron Terra Grow, Plagron Terra Bloom,
  3. A PH érték beállításához az Advanced Hydro PH- Grow és a PH- Bloom oldatokat használom,
  4. Az értékek beállításához a Plagron tápoldatozási táblázatát használom,
  5. Idén igyekszem figyelembe venni a talaj PH és EC értékeit.
  6. Az NPK értéket ezeknek a termékeknek megfelelő időben való kiválasztásával változtatom.
  7. változtatás jogát fenntartom, de dokumentáltan!

Először nézzük a táblázatot:

 

Plagron tápoldatok felhasználási táblázata

Már az elején ellentmondába kerülök magammal. A táblázatban nemcsak a tápoldatok, haenm a termőtalaj is Plagron termék. Idén erre már nem tudok figyelemmel lenni. Talán jövőre. Ami viszont fontos, hogy a nővekedési ütem véleményem szerint egy másik, sokkal népszerűbb, de kevésbé elfogadott növényre van optimalizálva, így azokat nagyobb időtávban veszem figyelembe. Látható, hogy a tápoldatok esetén 10 l vízhez adagolandó mennyiséget adja meg. Az adatokat PH érték 6-6.5 között mérvadóak, és az EC értéknél a csapvíz általánosan értelmezett 0,5 ms/cm értéket bele kell számítani. Figyelni kell arra, hogy az EC érték nem haladhatja meg a 3 ms/cm értéket.

Chiki-Chili PH EC mérése

Chiki-Chili földet mér

Ez már így is elég bonyolult, főleg, hogy az én esetemben a föld PH és EC értéke a mérvadó. A vásárolt palánta földemen néhány érték leolvasható, de kíváncsiságból meg is mértem. A jó munkához megfelelő előkészítés szükséges. Ezt igyekeztem jól megoldani. A vizsgálandó föld, némi desztillált víz, mérőedény, és persze a műszer.

 

Chiki-Chili földes desztillált vize. arány 1:2

Feles poharat használok a föld-desztillált víz arányának kiszámításához. A képlet egyszerű: 1 egységnyi föld, két egységnyi desztillált víz. Ha ez megvan, akkor ezeket össszekeverem, várok fél órát, és már bele is meríthetem az új mérőműszerem a földes vízbe. A palántaföld PH értékét gyárilag 5-6.5 közé lőtték be.

 

Chiki-Chili PH EC

Chiki-Chili földet mér EC értéke a földnek

A mérésem alapján PH 6.47. Ez tűréshatáron belül van. Az EC-jét is megmértem. A műszerem 330×10 us/cm-t mutat, ami 0,33 ms/cm-nek felel meg. Ez az adat fontos lesz majd, hisz hozzá kell majd adnom az elkészített tápoldat EC értékéhez értelmezésem szerint. Tehát megkaptam a föld adatait, ami alapján megállapítható, hogy a PH érték megfelelő, és az EC értékkel pedig tudok tovább számolni.

Chiki-Chili Plagronnal tápoldatoz

A CHILI palántáim öt-hat hetesek, és még növekedési szakaszban vannak, sőt átültetés közben, ezért két tápoldatot keverek a csapvízhez. Egyrészt még Terra Grow folyadékot a növekedés segítésére (NPK értéke: 3-1-3), idén először próbálom a Power Roots adalékot. A várhatóan magasabb csapvíz PH miatt előkészítettem meg az Advanced Hydro PH- Grow folyadékot.  Mérőedények, pipetta stb, ami még szükséges. Mielőtt belevágnék újra elő kell vennem az előző Plagron táblázatot, és meg kell néznem, hogy a növekedési szakaszban mennyi Power Roots és Terra Grow tápoldatot javasol PH 6-6.5 között. Nekem 2 l-es palackjaim vannak, tehát a 10 litert, amivel a táblázat számol, el kell osztanom öttel. A hetek száma itt nekem most ne mmérvadó, mivel az ötödik hét után is még a növekedési szakaszban vagyok.

Chiki-Chili és a Plagron Power Roots

A hetek számától eltekintek, és csak azt veszem figyelembe, hogy az fejléc szerinti növekedési (grow) oszlopot nézzem. A Terra Grow folyadékból 50 ml/5= 10 ml kell a kétliteres palackomba, míg a Power Roots-ra növekedési fázisban 10ml%5= 2ml szükséges. Ezt pipettával tudom kimérni. Ennek a folyadéknak a színe és a szaga is erősen szerves anyagokra utal.

Chiki-Chili Plagron Terra Grow-val

A 2 ml-es mennyiség kimérésére a pipetta a legmegfelelőbb eszköz, addig a 10 ml-hez sokkal jobb kis mérőedényt használni, aminek z oldalfala be van jelölve. Jó szem vagy nagyító ajánlott! A kétliteres palckomban a csapvízen túl benne van a kétféle tápoldat. A Plagron táblázatából az is kiolvasható, hogy e két tápoldat vegyíthető egymással, viszont a mérésre és számításra most van igazán csak szükség.

 

EC usx10

Chiki-Chili PH

 

 

 

 

 

 

Chiki-Chili PH

Az adatokból látható, hogy ha tartani akarjuk a táblázat szerinti EC értéket (1,7 ms/cm), amihez hozzá kell adnunk a föld EC értékét is (0,33 ms/cm), akkor egy kicsit magas értéken vagyunk. A PH pedig ugyancsak magas (PH 6,71). Tapasztalat híjján 0,8 ml PH- folyadékot vettem a pipettába, amit vegyítettem 2 literes palackba. Az eredmény nem túl rózsás lett.

Chiki-Chili és az alacsony PH

Pedig azt hinné az ember, hogy 2 liter folyadékba elveszik 0,8 ml. Hát nem. PH 5,2 igen alacsony. Ezért csapvízzel hígitottam a folyadékot 2 liter tápoldatos (PH 5,2) vízhez kevertem csapvizet (PH 7,11). Ezt jópárszor össze és szétöntögetve a folyadékot újra megmértem, ami megnyugtató eredményt hozott. Első próbálkozásra nem is olyan rossz.

 

Chiki-Chili PH 6,19

Chiki-Chili EC 1,14

 

 

 

 

 

 

Összegezve a célom az volt, hogy a palánta föld Ec értékét is figyelembe véve 1,7 ms/cm értékre állítsam be a víz vezetőképességét. Ez megközelítőleg sikerült, hisz 0,33+1,14= 1,47. Van még mit javítanom. A PH érték viszont 6,19, ami ideálisnak mondható a chili tápanyagfelvétele szempontjából.

Mivel bölcsész vagyok, ezért kérek mindenkit, hogy kritikával olvassa minden sorom, és ha átszámítási vagy egyéb logikai hibát vél felfedezni, kérem jelezze!

 

Ettől függetlenül a kísérlet élesben megy, hisz ezzel öntözöm Chiki-Chili palántáit!

 

 

Csirkemájas rizottó Chiki-Chili Boszorkány leheletével

Főzünk olyat, amit még sosem!

Eredetileg Csirkeaprólékot akartam venni, de mivel azt nem kaptam, ezért friss csirkemájat hoztam haza. Nem tudtam még, hogy mit akarok, viszont jó ötletnek tűnt. Nagyon ritkán főzök májat!

Chiki-Chili Csirkemájas rizotto

Csirkemájas Rizotto Chiki-Chili Boszorkány Leheletéve alapanyagok

Aztán kiderült mi minden van otthon. Ezt kiegészítette a feleségem frissen vásárolt barna rizzsel, így nem volt kérdés, hogy a meglévő alapanyagokból mi készül: Csirkemájas rizotto Chiki-Chili Boszorkány leheletével. Amikor a chiliszószokon gondolkodtam fontosnak tartottam azt, hogy legyen egy klasszikus magyar ízvilágot, de mindenképpen a chili, a apaprika ízességét jól visszaadó termék, ami alkalmas többet adni az Erős pista életérzésen túl. Félrevezető lehet néha az, ha azt gondoljuk, hogy ami jó sós, az jó erős is. Ezért gondoltam szükségét Chiki-Chili Boszorkány leheletének, mert csípősnek csípős, nemkevésbé, mint az Erős Pista, de sóban, ízben mégis ínyenc, prémiumkategórás élményt biztosít.

Hozzávalók:

70 dkg csirkemáj

2 db vöröshagyma

30 dkg zöldborsó

2 közepes répa

zsiradék (zsír, olaj, kókuszzsír)

2 bögre barna rizs

só, bors, petrezselyem

Nézzük a lépéseket:

Chiki-Chili hagyma

Chiki-Chili hagymát párol

A hagymát megdinsztelem, és közben rárakom a kockára vágott répát.

Chiki-Chili hagyma-répa

Chiki-Chili hagymát párol répával

Együtt nagy lángon pár percig párolom, majd belerakom az apróra vágott csirkemájat. Közben olajon megfuttatom a rizst.

Chiki-Chili csirkés rizottó

Mikorra a máj kicsit megbarnul, addigra a rizs is megpirult az olajon.

Chiki-Chili csirkemájas rizotto

Chiki-Chili Csirkemájas rizotto borsóval

Összeöntöm őket, és hozzáadom  a borsót.

 

Chiki-Chili csirkemájas rizotto

Chiki-Chili Csirkemájas rizotto barna rizzsel

Kevés vízzel felöntöm, hogy épp csak ellepje. Ha kell addig pótolom, amíg a rizs meg nem puhul.

Chiki-Chili csirkemájas rizotto

Chiki-Chili csirkemájas rizotto Boszorkány leheletével

Hozzáadom Chiki-Chili Boszorkány leheletét, mert szeretjük kicsit csípősen, és igazán jó paprikás ízt ad hozzá.

Chiki-Chili csirkemájas rizotto

Chiki-Chili csirkemájas rizotto főzés közben

Ezek után már nincs sok dolgom, csak főznöm míg a rizs meg nem puhul, és a leve el nem forr.

Chiki-Chili csirkemájas rizotto

Chiki-Chili csirkemájas rizotto

Jó étvágyat kívánok!

Mit csinál egy hobbikertész február közepén? Nem, nem benn, hanem a szabadban?

Fagypont felett ragyogó napsütésben csábít a szabadban készülődni!

 

Trinidad Chil palánták

Chiki-Chili palántái 2017.

Sok bejegyzés szól mostanság a palánták fejlődéséről, a megfelelő tápközegről és a megfelelő tápoldatok PH beállításáról. Én is minden nap ezzel kellek, ezzel fekszem. Öröm látni a palántáim, amint fejlődésük a tavalyi évhez képest sokkal intenzívebb. Nem is beszélve arról, hogy tavaly januárban csak próbacsíráztatást végeztem. Az igazi palántázás csak márciusban indult. Szóval itthon minden szép és jó. Benn a lakásban, benn a nappaliban. Kinek, hová fér.

Ezen a hétvégén viszont napsütéses hideg délelőtt kicsalogatott. Mit is tehet ilyenkor egy hobbikertész. Először is felméri mi az, ami megvan. Idén már megvan:

  • A fóliasátor,
  • Az ősszel összegyűjtött Gardena csepegtető rendszer,
  • Palántázó edények,
  • Frissen bezserzett Kwizda termékek (Arits, Triffender, Vuxal),

Ezek után azt is átgondolja, hogy mi az, amit a szabadban, a napsütésben lehet előkészíteni a sikeres szezon érdekében. A ködös reggelen még becsúszkáltam a fóliasátorig, ahol a kinti sár után, a száraz, de még január elején az erős fagyok előtt felásott talaj fogadott. Ideje locsolni! Édesanyám szorgos módon az eresz alá helyezett hordókkal hólevet gyűjtött. Ideje pótolni a fólia miatt elmaradt folyadékpótlást. Erre az hólé ideális lehet.

Kwizda Artis, Chiki-Chili

Kwizda Artis hólében áztatva Chiki-Chili Csodahordójában

Kwizda Artis, Chiki-Chili

Chiki-Chili Kwizda Artis termékkel

Bevallom engem most nem érdekel a PH és az EC, csak odaadni a földnek, ami az övé. Több mint 60 liter hólé alkalmas lehet a 32 m2 fólia alatti föld kondícinálásra. Igaz ez csak a belépő 2017-be. De ha már belépő, akkor tegyük tartalmassá. Úgyis van egy kis elmaradásom. A Kwizda termékcsomag, amit rendeltem, bizony már most segíthet. Ősszel kellett volna a Kwizda Artis nevű mikrobiloógiai szerrel belocsolnom, de hát csak most van időm.

 

 

 

 

Chiki-Chili Csodakerje 2017 februárban

Az ásás legalább 30 cm mélyen megforgatta a talajt, a fagy reményeim szerint így még inkább hatásos volt a földben lakó kártevők ellen. A Kwizda Artis leginkább a földben élő rágcsáló rovarok szaporodását befolyásolják. Hét gramm Artis feloldva 60 liter vízben egyben belocsolást is jelenthet. Fontos, hogy a port előző nap már bekevertem, és a hordót fagymentes (kicsit előfűtött) nyárikonyhában állni hagytam. Bízom benne, hogy a gombaspórák megteszik a jótékony hatásukat.

 

 

 

Tisztított Gardena

Gardena csepegtető rendszer Chiki-Chili Csodakertjében

A belocsolás nem igazán kötött le hosszú ideig. Ezért újabb elfoglaltságot kerestem, és bizony volt elmaradásom más területen is. A Gardena csepegtető rendszert ugyan ősszel összeszedtem, és bízva abban, hogy gyermekkori Lego-szeretetem majd tavasszal is segít, szépen sorba rakva várja a visszarendezést. Viszont a csövek, szelepek, távtartók tisztítása elmaradt. Kis langyos víz, egy tiszta törlőkendő, és a hideg ellenéra a mosogatás a szabadban egészen elviselhető maradt. Jobb ezt ilyenkor megtenni, mint mikor több száz palántát kell kitelepíteni úgy, hogy a csepegtető rendszernek is akkor kell a helyére kerülnie.

Chiki-Chili palántázás 2017

Chiki-Chili palántázó edényei

Persze ilyenkor jó a tavalyról épségben maradt palántázó edényeket is előkészíteni, hisz egy projektnél a költséghatékonyság a költségoldalon is ugyan úgy számít, mint a bevétel oldalon. Amit tudsz haszálj többször! A szabadban végzett munka a tavaszt idézte. Kicsit hideg volt, kicsit fázott a kezem, de jól esett. H ateheted te is legyél kinn a napsütésben. Kévés volt az elmúlt hetekben ebből!