Márton napon mit tehetnék, ha már Kunszentmártonból származom

Chiki-Chili libát süt!

Talán csak tavaly óta figyelek arra tudatosan, hogy ha elérkezik Márton napja, akkor arra a napra jusson egy kis Libalakoma.

“Márton napján ki libát nem eszik, egész évben éhezik!”

Na ez bizony jó indok arra, hogy ne hagyjam ki azt a próbát, amire régóta készülök.

Chiki-Chili Édes Rémálom kistermelői chiliszósza kifejezetten szárnyas ételek támogatására készült. Összetevői között a Jamaican Hot Red és a Habanero Maya Red legismertebb chilik mellett karamellizált cukron párolt birsalmát és sütőtököt tartalmaz. Ezekkel az összetevőkkel akartam a termékek között az enyhén csípős, kissé édeskés ízzel közelebb férkőzni azokhoz, akik a chilis ízzel épp még csak ismerkednek.

Chiki-Chili Édes Rémálom szárnyasokhoz

Chiki-Chili Márton napi libája

Idén, 2016-ban, november 10-én este eszméltem, hogy másnap, pénteken lesz Márton napja. Előző évben jártam már úgy, hogy bizony nem jutottam libához, csak 3 darab vákuumcsomagolt libacombhoz. Ebben az évben szerencsésebb voltam, mint tavaly, hisz választhattam: Vagy választok majd négy-ezer forintért három darab libacombot, vagy veszek alig több mint négy-ezer forintért egy négykilós egész libát. Sejthető, hogy a másodikat választottam.

Természetesen a libából nemcsak sültet lehet csinálni. A libában felfedeztem a levesbe való aprólékot, belsőségeket. Mivel hízott libáról van szó, ezért eléggé zsíros ahhoz, hogy nagyészét levágjam, és később majd kisüssem, amiből nagyon finom libatepertő és libazsír készül majd. A combok és a mellehúsán kívüli húsokat is lefagyasztottam egy későbbi sütögetéshez. A csontos részek, a szárnyai is ropogósra sütve ízletes falatokat biztosítanak.

Chiki-Chili Édes Rémálom libasülthöz és párolt lilakáposztához

Chiki-Chili Márton napi libasült kiegészítői

Márton napi menüt teljessé csak akkor tudom tenni, ha a libán kívül beszereztem a körethez és az ízesítéshez szükséges alapanyagokat. Csak két olyan dolog van, ami nem volt otthon, ezért viszonylag egyszerű dolgom volt. Lilakáposztát és birsalmát kellett vennem. Hagyma, fokhagyma volt otthon is. A libasült fűszerezése viszonylag egyszerű: só, bors, majoránna, rozmaring. Párolt lilakáposztához egész fűszerkömény, és csak, most, csak ott, csak nekünk mindenhez birsalma. Na és persze Chiki-Ckili Édes Rémálom chiliszósza.

Minden hozzávaló beszerzése után, álltam neki a liba szétbontásához. Először a combokat, a szárnyakat és mellehúsát választottam le a törzsről. Közben a zsírosabb részeket szintén levágtam, és külön gyűjtöttem. Természetesen egy részét a combokon és a mellehúsán is rajta hagytam. A combokat és a mellehúsát egy tepsibe raktam, a többieket lefagyasztottam. A hagyomány szerint nem tilos máskor is libát enni, nem csak Márton napon.

Chiki-Chili Édes Rémálom kistermelői chiliszósz

Chiki-Chili Édes Rémálom enyhén csípős chiliszósz szárnyasokhoz.

A tepsiben oldottam meg a fűszerezést. Bőven sóztam, borsoztam a húsok mindkét oldalát, majd rozmaringgal és majoránnával szórtam meg. Meglocsoltam vörösborral és vízzel, és négy-öt darab fokhagymát megtisztítva beledobáltam a tepsibe. Az egészet alufóliával lefedtem, és sütőbe tettem. Természetesen Chiki-Chili Édes Rémálom szósza se maradhatott el. Igaz, csak az egyik húst kentem be vele, de azt bőségesen. A tesztelést komolyan kell venni, de a többieket nem akartam abba a helyzetbe hozni, hogy csak nézni és illatozni tudják a sülteket. Minden esetre az krémezés mértéke jól látható, ami azért a szaftra is hatással lesz.

Chiki-Chili Márton napi menüje

Chiki-Chili Márton napi libasültje birsalmával, hagymával, fokhaymáva, krumplival

Amikor a sült már a sütőben van, akkor már csak időre és néhány alapanyagra van még szükség. A tepsibe az első óra után, amikor már a vörösbor, víz, már elkeveredet a fűszerekkel és az olvadozó libazsírral érdemes további, köretnek alkalmas dolgokat beletenni. Én most csak karikára vágott burgonyát, hagymát, és cikkekre darabolt birsalmaszeleteket illesztettem a zsíros-fűszeres folyadékba, a libahúsok közé.

Chiki-Chili Édes Rémálom szárnasokhoz kiváló

Chiki-Chili és a Márton napi libasültek

Ha szükséges, akkor érdemes a folyadékot pótolni, forgatni a húsokat még akkor is, ha visszatesszük az alufóliát a tepsire, és pároljuk tovább sütőben. Én még közben meg is locsolgattam a húsokat, hogy minél hamarabb puhuljon a hús. szeretném jelezni, hogy a libasült készítése nem egy egyórás főzőcske. Elkpzelhető, mint ahogy nálam is ez történt, hogy a köretnek való burgonya, birs és hagyma már rég elkészült, de húst még tovább kellett sütni. természetesen ekkor már alufólia nélkül. Én külön tálba kiszedtem a köretnek valót, és a húsokat addig sütöttem, amíg szinte az összes leve el nem fogyott. Ekkor már rendszeresen locsolgattam a húsokat.

Ezzel párhuzamosan, ha jól előkészítettük a sütés-főzést, akkor már a tepsi első sütőbe helyezése után nekiállhatunk a párolt káposzta elkészítésének. Ehhez nincs másra szükség, csak:

  • Chiki-Chili: A tökéletes főzés titka, a megfelelő előkészítés

    Chiki-Chili párolt lilakáposztája

    némi zsiradékra (liba-kacsa vagy esetleg olaj),

  • egy fej hagyma,
  • teáskanál egész köménymag,
  • só,
  • bors,
  • két evőkanál cukor,
  • 2 evőkanál 20 %-os ecet,
  • fél birsalma,
  • fél fej lilakáposzta.
Chiki-Chili: párolt lilakáposzta birssel

Chiki-Chili ahogy az Édes Rémálom chiliszószát is, a párolt káposztát is birssel készíti

A zsiradékban elkezdem karamellizálni a cukrot, majd félidőnél hozzá adom az apróra vágott hagymát, megdinsztelem, és a cukrott világos barnára pirítom. Mikor ez kész hozzáadom az előtte vékony csícsokra vágott, besózott lialhagymát és a két evőkanál ecetet, borsot. Saját levében közepes lángon lefedve párolom, néha óvatosan megkeverem. Negyed óra után, ha szereted, beledobálod a cikkekre vágott, hámozott birsalmát. Ők valószínűleg szét fognak főni, de sabaj, nekem az íze fontos.

Chiki-Chili párolt hagyma, krumpli birs és fokhagyma társaságában

Chiki-Chili kóstoló a hamarabb elkészült köretekből

Ekkora már minden olyan lépést megtettél, ami után megérdemelsz egy pohár bort vagy egy korsó sört. Nem ördögtől való, hogy ízlés és kedv szerint eme nemes folyadékokból löttyintesz vagy a sültekre vagy a párolódó káposztára. Közbe-közbe akár kóstolhatsz is, ha már a köreteket kivetted, és egy tányéron hüldezenek. Rajtuk már érezni a libazsír áládsos ízvilágát, ami összetéveszthetetlen ízélményt biztosít.

Chiki-Chil Márton napi libasült

Chiki-Chili Márton napi tálalása

Az előkészületekkel együtt több mint három óra szükséges a finomság elkészítéséhez. És ebből a sütés minimum ké-három óra. Mivel én este hat után álltam neki liba feldarabolásának, így nem csoda, hogy este tízkor jött a “kóstoló”. Hárman az egyik darab mellehúsával és a körettel, lilakáposztával jól is laktunk. A liba bőre barnára sült, a hús könnyedén levált a csontról, szóval minden jól sikerült.

Akinek van kedve ne legyen rest, és Márton nap tegnap, ma vagy holnap, uccu neki vágjon bele! Csodás élményben lesz része.

Hogy milyen volt a Chiki-Chils Édes Rémálommal kenegetett mellehúsa? Először fel sem tűnt. Majd másodpercekkel később az ínyem felől oldalról érkezett a jellegzetes csípős íz. Nem volt tolakodó, de tiszteletet parancsoló. Azt a darab húst nem kellett a körethez készített Rémálommal felül kenegetni!

Jó étvágyat!

dsc_0864

Chiki-Chili libasült törtkrumplival és lilakáposztával. De ott az Édes Rémálom is.

dsc_0862

Chiki-Chili márton napi menü 1

 

 

 

 

dsc_0858

Chiki-Chili márton napi menü 2

dsc_0860

Chiki-Chili márton napi menü 3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük